Gyógyeuritmia

A gyógyeuritmiát dr. Rudolf Steiner dolgozta ki 1921-től indulóan. Az euritmián alapszik (jó, szép ritmus) és nélkülözhetetlen alkotóeleme az antropozófus orvoslás rendszerének, amely mind a klinikai-természettudományos, mind az antropozófiai-szellemtudományos ismereteket magában foglalja. Az emberre mint egészre tekint és középpontjában a természettel, a kozmosszal és a sorsával kapcsolatban álló, saját magára ráébredő ember áll. Célja, hogy az öngyógyító erőket serkentse, támogassa.

Az euritmia a beszédet és a zenét használja alapul, a gyógyeuritmia szintén a hangzókkal dolgozik (magánhangzók, mássalhangzók), amit mozgásban jelenít meg. A nyelv minden egyes hangzójának, zenei elemének megvan a maga mozgással kifejezett gyógyeuritmiai megfelelője.

Minden művészet terápiásan is hat az emberre.

A gyógyeuritmia során megvan rá a lehetőségünk, hogy mozgásunkban felragyogjon bennünk az az őskép, amely a harmonikus mozgást, a test-lélek-szellem harmóniáját adja.

Az ember keresi az utat önmagához és a kozmikus ősharmóniához, ahonnan kiszakadt. A felnőtt ember kialakult szervezettel rendelkezik, de az egészség sohasem statikus állapot, folytonosan balanszíroznunk kell, hogy harmóniában, egyensúlyban legyünk.

A gyerekeknél még minden fejlődésben van, a szerveik az első 7 évben alakulnak ki az életerő, vagyis az étererő segítségével. Ez az étererő az, amin keresztül az euritmia hatni tud, de a fizikai testben is jelentős változást lehet vele elérni. Az euritmia a képzőerőkkel vezet bennünket vissza a bennünk élő ősképhez, ősharmóniához. Ha harmóniában vagyunk, akkor hozzávetőlegesen egészségesek is vagyunk.

A gyógyeuritmia minden életkorban alkalmazható, majdnem minden akut vagy krónikus megbetegedés esetén.

A gyógyeuritmiai kezelés esetén olyan mozgássorokat alkalmazunk, amelyek speciálisan az adott kórképre és a páciens individuális alkatára vannak szabva.

Az előírt hangzók gyógyeuritmiai hatása olyan hatékony lehet, mint például egy gyógyszer, csak nincs mellékhatása.

Mikor alkalmazzuk?

  • ideg-, anyagcsere-, szív- és érrendszeri betegség esetén
  • pszichoszomatikus megbetegedéseknél
  • stressz, alvászavar, szorongás, félelmek esetén
  • gyermekkori fejlődészavarok esetén (diszlexia, diszkalkulia, dadogás, tikkelés, hiperaktivitás stb.)
  • szempanaszok
  • fogszabályozási problémák
  • mozgásszervi és izombetegségek esetén

A terápiás tervet az orvosi diagnózis alapján a terapeuta állítja össze. A kezelés alkalmanként kb. 30-60 percig tart attól függően, hogy gyermekkel vagy felnőttel dolgozunk, illetve, hogy milyen a páciens állóképessége. A páciens állapotától függően a gyakorlatokat ülve és fekve is lehet végezni, alapesetben azonban állva történnek a mozgássorok. Érintéssel rendszerint nem dolgozunk.

Idővel a páciens megtanulhatja a gyakorlatokat és önálló gyakorlással is segítheti a gyógyulást. A gyakorlatokat fontos hetente többször elvégezni.

További konkrét információkat az Oktatók, Terapeuták menüpontnál Bakony Rita neve alatt lehet olvasni.